Ezekre a nyári táborokra jelentkezhetsz 2023-ban

2023-ban megújult a táborok tábora, azaz a PEOPLE TEAM (PT). Ezúttal 17 témára és ugyanennyi szekcióra lehet jelentkezni.
Ezekre a nyári táborokra jelentkezhetsz 2023-ban

A kecskeméti nyári táborokba továbbra is a 7 és 17 év közötti gyerekeket várják – ezúttal is lesz ottalvós és bejárós lehetőség, nyunyóka, strandolás, esti bulik és csapatversenyek, no és az okosító délelőtti foglalkozások természetesen. Most lerántjuk a leplet arról, hogy milyen szekciók várhatóak idén július 24. és augusztus 13. között, vagyis a három turnusban. Küldd el barátaidnak is a cikket, és gyertek el minél többen!

1. ANGOLTÁBOR

A klasszikus angol nyelvi tábor a PEOPLE TEAM fennállásának kezdetétől, azaz 1991 óta létezik. Az elmúlt évtizedekben a szervezőknek és az oktatóknak volt alkalmuk kialakítani a gyakorlatot, amellyel biztos fejlődés érhető el: a nyári tábor napközbeni foglalkozásai ugyanis teljes egészében angolul zajlanak, szóval nincs kibúvó, kommunikálni kell, és ha eleinte humoros pillanatokat is szülnek a nyelvi különbségek, a hét végére látványos javulás érhető el minden résztvevőnél, érkezzen bármilyen szintű angolnyelv-tudással.

2. FILMESTÁBOR

A napközis filmtáborban a mozgóképkultúra alapjait sajátítják el a gyerekek. Sőt, maguk is kamerát ragadnak, megtanulnak instruálni, vágni, tehát lesz lehetőségük arra, hogy a jövő Steven Spielbergjévé váljanak a nyári programsorozat alatt.

3. GAMERTÁBOR

Ki ne szeretne játszani? Ha jobbá akarsz válni ezen a területen, látogass el a PT gamertáborába, ahol nemcsak apró trükköket sajátíthatsz el, de veszíteni is megtanulsz – hidd el, ez idén legalább akkora erény, mint győzni.

4. PROGRAMOZÓTÁBOR

Vannak gyerekek, akik célirányosan készülnek az informatikai pályára. Nekik keresve sem találni jobb vakációs helyszínt a kecskeméti programozótábornál, ahol többek között az is kiderül, miből áll egy számítógépes vírus, de egyszerűbb programokat is fejleszthetnek, amelyek a visszajelzések szerint akár az iskolai tanórákon is hasznosíthatók.

5. ROBOTIKATÁBOR

Minden érdekel, ami újítás, illetve a technikához kapcsolódik? A PEOPLE TEAM nyári robotikatáborában kipróbálhatod, milyen érzés egy kézzelfogható alkotást létrehozni – na ne a legbonyolultabb AI-re gondolj, de az alapokat mindenesetre elsajátíthatod, így a mérnöki pálya is simábbnak ígérkezik.

6. DRÓNTÁBOR

A PEOPLE TEAM nyári dróntábora tárt kapukkal vár, és nem enged haza üres kézzel, hiszen a tábor végére megépítheted a saját drónodat. Jó, mi? Ilyenje tuti nem lesz a haveroknak vagy a szomszéd kisgyereknek, hiszen egészen egyedi dolgot fogsz alkotni.

7. 3D KONSTRUKTŐRÖK TÁBORA

A PEOPLE TEAM újdonsága. Ha vonz a 3D nyomtatás világa, akkor a PT kecskeméti nyári táborában a helyed. Itt egy héten (vagy ha több turnusra érkezel, akár három héten) át élhetsz az újdonság bűvöletében.

8. BRÓKEREK ÉS TŐZSDECÁPÁK TÁBORA

Cash flow tábor gyerekeknek? Miért ne?! Egy nyári tábor is kiképezhet minibrókereket. De nem kell ahhoz tőzsdecápának készülnöd, hogy vonzzon ez a világ, elég, ha tisztába szeretnél kerülni a gazdaság mozgatórugóival, illetve tudni akarod, hogyan érdemes beosztanod a zsebpénzedet.

9. JÁTÉKTÁBOR

A játéktáborban mindent kipróbálhatsz, mi szem-szájnak ingere. A fejlesztő célú játékok nemcsak szórakoztatnak, de játszva tanulsz általuk, még ha ezt azonnal nem is veszed észre. Gyere, okosodj játékok segítségével a PT kecskeméti nyári táborában!

Tovább is van, mondjuk még? Pihizz, és nézz körül a PEOPLE TEAM-honlapon vagy böngéssz a táboros filmek között a YouTube-on! Megvagy? Akkor folytatjuk a sort további nyolc témával:

10. FOTÓSTÁBOR

A technológia napról napra fejlődésének köszönhetően ma már bárki megörökített pillanatát felkaphatja az internet. De szeretnél tisztába kerülni a fényképezés mint művészeti ág alapjaival, esetleg tudatosan készülsz erre a pályára? Megtanulnád, hogyan működik egy tükörreflexes gép, és hogy miket kell beállítanod rajta ahhoz, hogy elérd a kívánt hatást? Akkor próbáld ki magad a PT kecskeméti fotós nyári táborában – még felszerelést sem kell hoznod, itt ugyanis minden a rendelkezésedre fog állni.

11. KÉZMŰVESTÁBOR

Gyakran gondolkodsz azon, hogyan alkothatnál valami szépet? Legyél akár kisiskolás, vagy állj érettségi előtt, a PT kézművestáborában kiélheted a fantáziádat. Festés, batikolás, agyagozás, fonás és a többi – változatos anyaghasználattal vár a PEOPLE TEAM nyári gyerekparadicsoma.

12. ÍRÓTÁBOR

Ha imádsz fogalmazni, a PT nyári írótáborában megmérettetheted magadat versben és prózában egyaránt. Mutasd meg, mire vagy képes, és őszintén megmondják neked, hogy miben fejlődhetsz. Ráadásul az élő irodalommal és kreatív írással foglalkozó gyerektáborba minden évben ellátogatnak neves magyar szerzők. Hogy idén kikre számíthatsz? Gyere el, és kiderül!

13. TUDÓSTÁBOR

Érthető formában szeretnél tájékozódni Földünk és az élővilág működéséről? Vonz a csillagászat, a biológia vagy a régészet? A PT nyári tudóstáborában a tudás élményközpontú megszerzése áll a központban; felejtsd el tehát a száraz tananyagot, és irány a szabad (kecskeméti) levegő!

14. SZÍNHÁZI TÁBOR

Színház az egész világ, hát még a PT színháztábora, amely az egyetlen olyan szekció a 17 közül, amit kéthetes turnusban indítanak, és ahova elsősorban 13–17 éveseket várnak. A jelentkezések száma korlátozott, ezért ha központi szerepet játszik az életedben a színjátszás vagy a színház szeretete, akkor a „hírös” városban a helyed idén júliusban/augusztusban.

15. KUKTATÁBOR

Lehetsz vegán, édesszájú vagy nemzetközikonyha-rajongó, a kuktatáborban tuti elsajátítod a főzés alapjait. Ne ess kétségbe, ha anyuék elmennek otthonról néhány órára, hiszen a PT gyerekeknek szóló nyári kuktatáborában megtanulod majd, hogyan üsd össze egymagad gyorsan és magabiztosan a legegyszerűbb fogásokat.

16. SPORTTÁBOR

Amennyiben a sport a mindennapjaid része, vagy csak átmozgatnád a testedet az elmúlt két év bezártsága után, frissítsd fel magad a PEOPLE TEAM nyári napközis sporttáborában! A lehetőség előtted áll, milyen sportformát próbálnál ki szívesen; a megfelelő pályák és eszközök, valamint a jó társaság és a kiváló hangulat adott a PT-ben.

17. TÁNCTÁBOR

A ritmus a te véredben is ott van, ha hiszed, ha nem. Legyél kezdő vagy haladó, a PT tánctáborában belekóstolhatsz több táncműfajba, és a turnus végén bemutathatod tudásodat a többi táborlakó előtt.

Egy biztos: izgalmas kalandok és életre szóló élmények várnak a PT-ben, bármelyik szekciót is választod, és érkezz akár ottalvós (bentlakásos), akár bejárós (napközis tábori) változatra, az előtted álló programok számát ez nem fogja befolyásolni. Február közepén indult a jelentkezés a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táboraiba, és április végére négyszer annyi jelentkezési lap érkezett, mint tavaly ilyenkor. Jobb, ha igyekszel: a tudnivalókért látogass el az alapítvány honlapjára, és készülj fel életed legszuperebb vakációjára!

Kapcsolódó cikkek

Ezekre a nyári táborokra jelentkezhetsz 2023-ban

Ezekre a nyári táborokra jelentkezhetsz 2023-ban

2023-ban megújult a táborok tábora, azaz a PEOPLE TEAM (PT). Ezúttal 17 témára és ugyanennyi szekcióra lehet jelentkezni.