Izgalmas statisztikák a Szeged labdarúgócsapatának a történelméből

A Szeged-Csanád csapatának a történelmében kutakodtunk és szedtünk össze olyan izgalmas adatokat, amelyeket kevesen tudtak eddig.
Érdekességek a Szeged focicsapatáról

A csapatnál az utóbbi 7 évben 6 edző is megfordult, egyedül Klausz László volt az aki 2 legalább két szezonon keresztül irányította a szegedieket. Őt végül a 2017/18-as idényben Goran Kopunovics váltotta le.

Ebben a hét esztendőben Germán Tamás háromszor is házi gólkirály volt a csapatnál, Zádori Krisztián pedig kétszer volt erre képes. A tavalyi szezonban Gajdos Zsolt a legtöbbször az ellenfelek hálójába szegedi oldalról, idén pedig Horváth Krisztofer vezeti ezt a kategóriát, aki már 18 gólnál tart. Horváth egyébként még 2020 júliusában bemutatkozott a Serie A-ban, akkor a Spal csapatában lépett pályára a 84. percben egy Torino elleni bajnoki mérkőzésen, majd a következő fordulóban a Veron ellen is lehetőséget kapott.

A klub történelmének a legfiatalabb gólszerzője Balogh Gusztáv, a még mindig csak 23 éves játékos még 2016 augusztusában 17 évesen 6 hónaposan és 19 naposan talált be egy 7-0-ra megnyert NB 2-es bajnokin a Cigánd kapujába. Rajta kívül még Batik Bence az, aki 18 éves kor alatt tudott gólt lőni a Szeged csapatában.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapatának 2019-ben épült meg az új stadionja, a Szent Gellért Fórum, amely a több, mint 8000 fő befogadására alkalmas UEFA 4-es minősítésű centerpálya és stadion mellett, 3 edzőpályából és egy kézilabdapálya méretű fedett, sportcsarnokból áll.

A klub korábbi edzőjének Dobos Barnának a fia, Dobos Áron is a csapatot erősíti. A fiatal játékosról azt érdemes tudni, hogy 2018 júliusában még leigazolta az akkor a holland élvonalba feljutó Fortuna Sittard csapata, ahol 2019. január 20-án mutatkozott be, a De Grafschaap elleni bajnokin a szünetben állt be csereként.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen eddig Urbin Péter talált a legtöbbször a kapuba, aki jelenleg Tiszafüreden futballozik. Urbin eddig 9 mérkőzésen lépett pályára a Szeged ellen, ezeken pedig 8-szor is a kapuba talált.

A Szent Gellért Fórum Magyarország első olyan komplexuma, amelyet teljes egészében az egyház, nevezetesen a Szeged-Csanádi egyházmegye tart fenn.


Kapcsolódó cikkek

Érdekességek a Szeged focicsapatáról

Izgalmas statisztikák a Szeged labdarúgócsapatának a történelméből

A Szeged-Csanád csapatának a történelmében kutakodtunk és szedtünk össze olyan izgalmas adatokat, amelyeket kevesen tudtak eddig.

Szegedi élsportolók

TOP sportolók, akik Szegeden születtek

Szeged egy igazi sportvárosnak számít, ám sok nagyvároshoz hasonlóan itt egyértelműen háttérbe van szorulva a labdarúgás, a városra gondolva inkább a kézilabda és a kajak-kenu ugorhat be egyből mindenkinek.

Gombamód szaporodó Alza csomagautomaták Szegeden és környékén

Gombamód szaporodó Alza csomagautomaták Szegeden és környékén

A hazai e-kereskedelem fejlődésének egyik szemmel látható bizonyítéka a csomagautomaták rohamosan gyarapodó száma.